Ugrás a tartalomhoz

2010–2011-es Európa-liga (egyenes kieséses szakasz)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A 2010–2011-es Európa-liga egyenes kieséses szakasza 2011. február 17-én kezdődött és május 18-án ért véget a dublini Aviva Stadionban rendezett döntővel. Az egyenes kieséses szakaszban 32 csapat vett részt, amelyek a csoportkör során a saját csoportjuk első két helyének valamelyikén, illetve az UEFA-bajnokok ligája csoportkörének harmadik helyén végeztek.

A döntő kivételével mindegyik mérkőzés oda-visszavágós rendszerben zajlott. A két találkozó végén az összesítésben jobbnak bizonyuló csapatok jutottak tovább a következő körbe. Ha az összesítésnél az eredmény döntetlen volt, akkor az idegenben több gólt szerző csapat jutott tovább. Amennyiben az idegenben lőtt gólok száma is azonos volt, akkor 30 perces hosszabbítást rendeztek a visszavágó rendes játékidejének lejárta után. Ha a 2x15 perces hosszabbításban gólt/gólokat szerzett mindkét együttes, és az összesített állás egyenlő volt, akkor a vendég csapat jutott tovább idegenben szerzett góllal/gólokkal. Gólnélküli hosszabbítás esetén büntetőpárbajra került sor.

A döntőt egy mérkőzés keretében rendezték meg. A rendes játékidő végén döntetlen esetén hosszabbítást játszottak, ha ezután is döntetlen lett volna az eredmény, akkor büntetőpárbaj következett volna.

A legjobb 16 közé jutásért

[szerkesztés]

Sorsolás

[szerkesztés]

A legjobb 16 közé jutásért és a nyolcaddöntők sorsolását 2010. december 17-én tartották.

A csapatok két kalapba kerültek.

A sorsolás során egy kiemelt csapat mellé egy nem kiemelt csapatot sorsoltak. Figyelembe vették, hogy azonos nemzetű együttesek, illetve az azonos csoportból továbbjutó csapatok nem szerepelhetnek egymás ellen.

A második kalapban szereplő csapatok játsszák az első mérkőzést hazai környezetben.

Továbbjutók az Európa-liga csoportköréből
Első helyezettek (kiemeltek) Második helyezettek (nem kiemeltek)
ENG Manchester City (A csoport) POL Lech Poznań (A csoport)
GER Bayer Leverkusen (B csoport) GRE Árisz (B csoport)
POR Sporting CP (C csoport) FRA Lille OSC (C csoport)
ESP Villarreal (D csoport) GRE PAÓK (D csoport)
UKR Dinamo Kijiv (E csoport) BLR BATE (E csoport)
RUS CSZKA Moszkva (F csoport) CZE Sparta Praha (F csoport)
RUS Zenyit (G csoport) BEL Anderlecht (G csoport)
GER Stuttgart (H csoport) SUI Young Boys (H csoport)
NED PSV Eindhoven (I csoport) UKR Metaliszt Harkiv (I csoport)
FRA Paris Saint-Germain FC (J csoport) ESP Sevilla (J csoport)
ENG Liverpool (K csoport) ITA SSC Napoli (K csoport)
POR Porto (L csoport) TUR Beşiktaş JK (L csoport)
Továbbjutók az UEFA-bajnokok ligája csoportköréből
Harmadik helyezettek sorrendje
Csoport Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
F RUS Szpartak Moszkva 6 3 0 3 7 10 –3 9
H POR SC Braga 6 3 0 3 5 11 –6 9
G NED Ajax 6 2 1 3 6 10 –4 7
A NED Twente 6 1 3 2 9 11 –2 6
D RUS Rubin Kazany 6 1 3 2 2 4 –2 6
E SUI FC Basel 6 2 0 4 8 11 –3 6
C SCO Rangers 6 1 3 2 3 6 –3 6
B POR Benfica 6 2 0 4 7 12 –5 6
Legjobb négy harmadik helyezett
(kiemeltek)
Másik négy harmadik helyezett
(nem kiemeltek)
RUS Szpartak Moszkva (F csoport) RUS Rubin Kazany (D csoport)
POR SC Braga (H csoport) SUI FC Basel (E csoport)
NED Ajax (G csoport) SCO Rangers (C csoport)
NED Twente (A csoport) POR Benfica (B csoport)

Párosítások

[szerkesztés]
1. csapatÖssz.Tooltip Aggregate score2. csapat1. mérk.2. mérk.
SSC Napoli Olaszország1–2Spanyolország Villarreal0–01–2
Rangers Skócia3–3 (i.g.)Portugália Sporting1–12–2
Sparta Praha Csehország0–1Anglia Liverpool0–00–1
Anderlecht Belgium0–5Hollandia Ajax0–30–2
Lech Poznań Lengyelország1–2Portugália SC Braga1–00–2
Beşiktaş JK Törökország1–8Ukrajna Dinamo Kijiv1–40–4
FC Basel Svájc3–4Oroszország Szpartak Moszkva2–31–1
Young Boys Svájc3–4Oroszország Zenyit2–11–3
Árisz Görögország0–3Anglia Manchester City0–00–3
PAÓK Görögország1–2Oroszország CSZKA Moszkva0–11–1
Sevilla Spanyolország2–2 (i.g.)Portugália Porto1–20–1
Rubin Kazany Oroszország2–4Hollandia Twente0–22–2
Lille OSC Franciaország3–5Hollandia PSV Eindhoven2–21–3
Benfica Portugália4–1Németország Stuttgart2–12–0
BATE Fehéroroszország2–2 (i.g.)Franciaország Paris Saint-Germain2–20–0
Metaliszt Harkiv Ukrajna0–6Németország Bayer Leverkusen0–40–2

1. mérkőzések

[szerkesztés]
2011. február 15.
18:00
Árisz GRE 0–0 ENG Manchester City
(0–0)
Jegyzőkönyv


2011. február 17.
13:001
Rubin Kazany RUS 0–2 NED Twente
(0–0)
Jegyzőkönyv
De Jong Gól : 77' 77'
Wisgerhof Gól : 88' 88'
Luzsnyiki Stadion, Moszkva1
Nézőszám: 567
Játékvezető: Robert Schörgenhofer (osztrák)


2011. február 17.
17:002
Metaliszt Harkiv UKR 0–4 GER Bayer Leverkusen
(0–1)
Jegyzőkönyv
Derdiyok Gól : 23' 23'
Castro Gól : 72' 72'
Sam Gól : 90' 90' Gól : 90+2' 90+2'
Metaliszt Stadion, Harkiv
Nézőszám: 35 216
Játékvezető: Serge Gumienny (belga)


2011. február 17.
19:00
SSC Napoli ITA 0–0 ESP Villarreal
Jegyzőkönyv
San Paolo stadion, Nápoly
Nézőszám: 47 529
Játékvezető: Mark Clattenburg (angol)


2011. február 17.
19:00
Anderlecht BEL 0–3 NED Ajax
(0–1)
Jegyzőkönyv
Alderweireld Gól : 32' 32'
Eriksen Gól : 59' 59'
El Hamdaoui Gól : 68' 68'
Constant Vanden Stock Stadion, Brüsszel
Nézőszám: 21 195
Játékvezető: Gianluca Rocchi (olasz)


2011. február 17.
19:00
Lech Poznań POL 1–0 POR SC Braga
Rudņevs Gól : 72' 72' (0–0)
Jegyzőkönyv
Stadion Miejski, Poznań
Nézőszám: 29 1333
Játékvezető: Vladislav Bezborodov (orosz)


2011. február 17.
19:00
Beşiktaş JK TUR 1–4 UKR Dinamo Kijiv
Quaresma Gól : 37' 37' (1–1)
Jegyzőkönyv
Vukojević Gól : 27' 27'
Sevcsenko Gól : 50' 50'
Yussuf Gól : 56' 56'
Huszjev Gól : 90' 90' (11-esből)
İnönü Stadion, Isztambul
Nézőszám: 21 809
Játékvezető: Pedro Proença (portugál)


2011. február 17.
19:00
Benfica POR 2–1 GER Stuttgart
Cardozo Gól : 70' 70'
Jara Gól : 81' 81'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Harnik Gól : 21' 21'
Estádio da Luz, Lisszabon
Nézőszám: 44 852
Játékvezető: Eric Braamhaar (holland)


2011. február 17.
19:00
BATE BLR 2–2 FRA Paris Saint-Germain
Bressan Gól : 16' 16'
Gordeichuk Gól : 81' 81'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Mevlüt Gól : 30' 30'
Luyindula Gól : 89' 89'
Dinamo Stadion, Minszk4
Nézőszám: 6080
Játékvezető: Alon Yefet (izraeli)


2011. február 17.
21:05
Rangers SCO 1–1 POR Sporting
Whittaker Gól : 66' 66' (0–0)
Jegyzőkönyv
Fernández Gól : 89' 89'
Ibrox Stadion, Glasgow
Nézőszám: 34 095
Játékvezető: Manuel Gräfe (német)


2011. február 17.
21:05
Sparta Praha CZE 0–0 ENG Liverpool
Jegyzőkönyv
Generali Arena, Prága
Nézőszám: 17 569
Játékvezető: Florian Meyer (német)


2011. február 17.
21:05
FC Basel SUI 2–3 RUS Szpartak Moszkva
Frei Gól : 36' 36'
Streller Gól : 41' 41'
(2–0)
Jegyzőkönyv
D. Kombarov Gól : 61' 61'
Dzyuba Gól : 70' 70'
Ananidze Gól : 90+2' 90+2'
St. Jakob-Park, Bázel
Nézőszám: 13 073
Játékvezető: Alekszandar Sztavrev (macedón)


2011. február 17.
21:05
Young Boys SUI 2–1 RUS Zenyit
Lulić Gól : 46' 46'
Mayuka Gól : 90+4' 90+4'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Lombaerts Gól : 20' 20'
Stade de Suisse, Bern
Nézőszám: 15 026
Játékvezető: Anasztásziosz Kákosz (görög)


2011. február 17.
21:05
PAÓK GRE 0–1 RUS CSZKA Moszkva
(0–1)
Jegyzőkönyv
Necid Gól : 29' 29'
Túmbasz Stadion, Szaloniki
Nézőszám: 22 245
Játékvezető: Andre Marriner (angol)


2011. február 17.
21:05
Sevilla ESP 1–2 POR Porto
Kanouté Gól : 65' 65' (0–0)
Jegyzőkönyv
Rolando Gól : 58' 58'
Guarín Gól : 85' 85'
Estadio Ramón Sánchez Pizjuán, Sevilla
Nézőszám: 21 555
Játékvezető: Craig Thomson (skót)


2011. február 17.
21:05
Lille OSC FRA 2–2 NED PSV Eindhoven
Gueye Gól : 6' 6'
de Melo Gól : 31' 31'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Bouma Gól : 83' 83'
Toivonen Gól : 84' 84'


  • 1. A mérkőzést a Luzsnyiki Stadionban játszották, mert Kazányban a hideg időjárás miatt a pálya fagyott volt. A kezdési időt közép-európai idő szerint 13 órára, helyi idő szerint 15 órára módosították a hideg időjárás miatt.[1]
  • 2. A mérkőzés kezdési idejét közép-európai idő szerint 17 órára, helyi idő szerint 18 órára módosították a hideg időjárás miatt.[2]
  • 3. Az UEFA maximalizálta a nézőszámot a Stadion Miejskiben, biztonsági okok miatt.[3]
  • 4. A BATE a hazai mérkőzését a minszki Dinamo Stadionban játszotta, mert a hazai Haradzki Stadionjuk nem felelt meg az UEFA előírásainak.

2. mérkőzések

[szerkesztés]
2011. február 22.
18:00
CSZKA Moszkva RUS 1–1 GRE PAÓK
Ignashevich Gól : 80' 80' (0–0)
Jegyzőkönyv
Muslimović Gól : 67' 67'
Luzsnyiki Stadion, Moszkva
Nézőszám: 10 500
Játékvezető: Laurent Duhamel (francia)


2011. február 23.
18:00
Porto POR 0–1 ESP Sevilla
(0–0)
Jegyzőkönyv
Fabiano Gól : 71' 71'
Estádio do Dragão, Porto
Nézőszám: 35 609
Játékvezető: Howard Webb (angol)


2011. február 24.
17:00
Zenyit RUS 3–1 SUI Young Boys
Lazović Gól : 41' 41'
Szemak Gól : 52' 52'
Zsirokov Gól : 76' 76'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Jemal Gól : 21' 21'
Petrovszkij Stadion, Szentpétervár
Nézőszám: 17 500
Játékvezető: Kristinn Jakobsson (izland)


2011. február 24.
19:00
Sporting POR 2–2 SCO Rangers
Mendes Gól : 42' 42'
Yannick Gól : 83' 83'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Diouf Gól : 20' 20'
Edu Gól : 90+2' 90+2'
Estádio José Alvalade, Lisszabon
Nézőszám: 15 375
Játékvezető: Paolo Tagliavento (olasz)


2011. február 24.
19:00
Liverpool ENG 1–0 CZE Sparta Praha
Kuijt Gól : 86' 86' (0–0)
Jegyzőkönyv
Anfield, Liverpool
Nézőszám: 42 949
Játékvezető: Milorad Mažić (szerb)


2011. február 24.
19:00
Szpartak Moszkva RUS 1–1 SUI FC Basel
McGeady Gól : 90+1' 90+1' (0–1)
Jegyzőkönyv
Chipperfield Gól : 15' 15'
Luzsnyiki Stadion, Moszkva
Nézőszám: 14 900
Játékvezető: Cristian Balaj (román)


2011. február 24.
19:00
PSV Eindhoven NED 3–1 FRA Lille OSC
Dzsudzsák Gól : 55' 55'
Lens Gól : 67' 67'
Marcelo Gól : 73' 73'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Frau Gól : 22' 22'
Philips Stadion, Eindhoven
Nézőszám: 28 000
Játékvezető: Eduardo Iturralde González (spanyol)


2011. február 24.
19:00
Bayer Leverkusen GER 2–0 UKR Metaliszt Harkiv
Rolfes Gól : 47' 47'
Ballack Gól : 70' 70'
(2–0)
Jegyzőkönyv
BayArena, Leverkusen
Nézőszám: 16 212
Játékvezető: William Collum (skót)


2011. február 24.
21:05
Villarreal ESP 2–1 ITA SSC Napoli
Nilmar Gól : 42' 42'
Rossi Gól : 45+1' 45+1'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Hamšík Gól : 18' 18'
Estadio El Madrigal, Villarreal
Nézőszám: 21 061
Játékvezető: Cüneyt Çakır (török)


2011. február 24.
21:05
Ajax NED 2–0 BEL Anderlecht
Sulejmani Gól : 11' 11' Gól : 17' 17' (2–0)
Jegyzőkönyv
Amsterdam Arena, Amszterdam
Nézőszám: 42 591
Játékvezető: Martin Hansson (svéd)


2011. február 24.
21:05
SC Braga POR 2–0 POL Lech Poznań
Alan Gól : 8' 8'
Lima Gól : 36' 36'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Braga városi stadion, Braga
Nézőszám: 10 007
Játékvezető: Markus Strömbergsson (svéd)


2011. február 24.
21:05
Dinamo Kijiv UKR 4–0 TUR Beşiktaş JK
Vukojević Gól : 3' 3'
Yarmolenko Gól : 55' 55'
Husyev Gól : 64' 64'
Shevchenko Gól : 74' 74'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Dinamo Stadion, Kijev
Nézőszám: 15 300
Játékvezető: Tony Chapron (francia)


2011. február 24.
21:05
Manchester City ENG 3–0 GRE Árisz
Džeko Gól : 7' 7' Gól : 12' 12'
Y. Touré Gól : 75' 75'
(2–0)
Jegyzőkönyv
City of Manchester Stadion, Manchester
Nézőszám: 36 748
Játékvezető: Pavel Kralovec (cseh)


2011. február 24.
21:05
Twente NED 2–2 RUS Rubin Kazany
Janssen Gól : 45+1' 45+1'
Douglas Gól : 47' 47'
(1–2)
Jegyzőkönyv
Ansaldi Gól : 22' 22'
Noboa Gól : 24' 24'
De Grolsch Veste, Enschede
Nézőszám: 23 000
Játékvezető: Marcin Borski (lengyel)


2011. február 24.
21:05
Stuttgart GER 0–2 POR Benfica
(0–1)
Jegyzőkönyv
Salvio Gól : 31' 31'
Cardozo Gól : 78' 78'
Mercedes-Benz Arena, Stuttgart
Nézőszám: 25 800
Játékvezető: Mike Dean (angol)


2011. február 24.
21:05
Paris Saint-Germain FRA 0–0 BLR BATE
Jegyzőkönyv
Parc des Princes, Párizs
Nézőszám: 17 717
Játékvezető: Kevin Blom (holland)


Nyolcaddöntők

[szerkesztés]
1. csapatÖssz.Tooltip Aggregate score2. csapat1. mérk.2. mérk.
Benfica Portugália3–2Franciaország Paris Saint-Germain2–11–1
Dinamo Kijiv Ukrajna2–1Anglia Manchester City2–00–1
Twente Hollandia3–2Oroszország Zenyit3–00–2
CSZKA Moszkva Oroszország1–3Portugália Porto0–11–2
PSV Eindhoven Hollandia1–0Skócia Rangers0–01–0
Bayer Leverkusen Németország3–5Spanyolország Villarreal2–31–2
Ajax Hollandia0–4Oroszország Szpartak Moszkva0–10–3
SC Braga Portugália1–0Anglia Liverpool1–00–0

1. mérkőzések

[szerkesztés]
2011. március 10.
19:00
CSZKA Moszkva RUS 0–1 POR Porto
(0–0)
Jegyzőkönyv
Guarín Gól : 70' 70'
Luzsnyiki Stadion, Moszkva
Nézőszám: 19 994
Játékvezető: Robert Schörgenhofer (osztrák)


2011. március 10.
19:00
PSV Eindhoven NED 0–0 SCO Rangers
Jegyzőkönyv
Philips Stadion, Eindhoven
Nézőszám: 26 000
Játékvezető: Martin Hansson (svéd)


2011. március 10.
19:00
Bayer Leverkusen GER 2–3 ESP Villarreal
Kadlec Gól : 33' 33'
Castro Gól : 72' 72'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Rossi Gól : 42' 42'
Nilmar Gól : 70' 70' Gól : 90+4' 90+4'
BayArena, Leverkusen
Nézőszám: 20 126
Játékvezető: Paolo Tagliavento (olasz)


2011. március 10.
19:00
SC Braga POR 1–0 ENG Liverpool
Alan Gól : 18' 18' (11-esből) (1–0)
Jegyzőkönyv
Braga városi stadion, Braga
Nézőszám: 12 991
Játékvezető: Serge Gumienny (belga)


2011. március 10.
21:05
Benfica POR 2–1 FRA Paris Saint-Germain
Pereira Gól : 42' 42'
Jara Gól : 81' 81'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Luyindula Gól : 14' 14'
Estádio da Luz, Lisszabon
Nézőszám: 33 928
Játékvezető: Pavel Kralovec (cseh)


2011. március 10.
21:05
Dinamo Kijiv UKR 2–0 ENG Manchester City
Sevcsenko Gól : 25' 25'
Huszjev Gól : 77' 77'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Dinamo Stadion, Kijev
Nézőszám: 16 315
Játékvezető: Florian Meyer (német)


2011. március 10.
21:05
Twente NED 3–0 RUS Zenyit
De Jong Gól : 25' 25' Gól : 90+2' 90+2'
Landzaat Gól : 56' 56'
(1–0)
Jegyzőkönyv
De Grolsch Veste, Enschede
Nézőszám: 20 750
Játékvezető: Mark Clattenburg (angol)


2011. március 10.
21:05
Ajax NED 0–1 RUS Szpartak Moszkva
(0–0)
Jegyzőkönyv
Alex Gól : 57' 57'
Amsterdam Arena, Amszterdam
Nézőszám: 32 841
Játékvezető: Manuel Gräfe (német)

2. mérkőzések

[szerkesztés]
2011. március 17.
19:00
Paris Saint-Germain FRA 1–1 POR Benfica
Bodmer Gól : 35' 35' (1–1)
Jegyzőkönyv
Gaitán Gól : 27' 27'
Parc des Princes, Párizs
Nézőszám: 40 193
Játékvezető: William Collum (skót)


2011. március 17.
19:00
Manchester City ENG 1–0 UKR Dinamo Kijiv
Kolarov Gól : 39' 39' (1–0)
Jegyzőkönyv
City of Manchester Stadion, Manchester
Nézőszám: 27 816
Játékvezető: Cüneyt Çakır (török)


2011. március 17.
19:00
Zenyit RUS 2–0 NED Twente
Sirokov Gól : 16' 16'
Kerzsakov Gól : 38' 38'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Petrovszkij Stadion, Szentpétervár
Nézőszám: 21 500
Játékvezető: Jonas Eriksson (svéd)


2011. március 17.
19:00
Szpartak Moszkva RUS 3–0 NED Ajax
D. Kombarov Gól : 21' 21'
Welliton Gól : 30' 30'
Alex Gól : 54' 54'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Luzsnyiki Stadion, Moszkva
Nézőszám: 45 000
Játékvezető: Martin Atkinson (angol)


2011. március 17.
21:05
Porto POR 2–1 RUS CSZKA Moszkva
Hulk Gól : 1' 1'
Guarín Gól : 24' 24'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Tošić Gól : 29' 29'
Estádio do Dragão, Porto
Nézőszám: 32 712
Játékvezető: Kevin Blom (holland)


2011. március 17.
21:05
Rangers SCO 0–1 NED PSV Eindhoven
(0–1)
Jegyzőkönyv
Lens Gól : 14' 14'
Ibrox Stadion, Glasgow
Nézőszám: 35 373
Játékvezető: Robert Schörgenhofer (osztrák)


2011. március 17.
21:05
Villarreal ESP 2–1 GER Bayer Leverkusen
Santi Cazorla Gól : 33' 33'
Rossi Gól : 61' 61'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Derdiyok Gól : 82' 82'
Estadio El Madrigal, Villarreal
Nézőszám: 23 000
Játékvezető: Björn Kuipers (holland)


2011. március 17.
21:05
Liverpool ENG 0–0 POR SC Braga
Jegyzőkönyv
Anfield, Liverpool
Nézőszám: 37 494
Játékvezető: Gianluca Rocchi (olasz)


Negyeddöntők

[szerkesztés]

A negyeddöntők és a további mérkőzések sorsolását 2011. március 18-án tartották.

1. csapatÖssz.Tooltip Aggregate score2. csapat1. mérk.2. mérk.
Porto Portugália10–3Oroszország Szpartak Moszkva5–15–2
Benfica Portugália6–3Hollandia PSV Eindhoven4–12–2
Villarreal Spanyolország8–2Hollandia Twente5–13–1
Dinamo Kijiv Ukrajna1–1 (i.g.) 1Portugália SC Braga1–10–0
  • 1. A pályaválasztói jogot az eredeti sorsoláshoz képest felcserélték.

1. mérkőzések

[szerkesztés]
2011. április 7.
21:05
Porto POR 5–1 RUS Szpartak Moszkva
Falcao Gól : 38' 38' Gól : 84' 84' Gól : 90+2' 90+2'
Varela Gól : 65' 65'
Maicon Gól : 70' 70'
(1–0)
Jegyzőkönyv
K. Kombarov Gól : 71' 71'
Estádio do Dragão, Porto
Nézőszám: 38 209
Játékvezető: Serge Gumienny (belga)


2011. április 7.
21:05
Benfica POR 4–1 NED PSV Eindhoven
Aimar Gól : 37' 37'
Salvio Gól : 45' 45' Gól : 52' 52'
Saviola Gól : 90+4' 90+4'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Labyad Gól : 80' 80'
Estádio da Luz, Lisszabon
Nézőszám: 60 026
Játékvezető: Paolo Tagliavento (olasz)


2011. április 7.
21:05
Villarreal ESP 5–1 NED Twente
Marchena Gól : 22' 22'
Valero Gól : 43' 43'
Nilmar Gól : 45+1' 45+1' Gól : 80' 80'
Rossi Gól : 55' 55'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Janko Gól : 90+1' 90+1'
Estadio El Madrigal, Villarreal
Nézőszám: 19 094
Játékvezető: Aleksei Nikolaev (orosz)


2011. április 7.
21:05
Dinamo Kijiv UKR 1–1 POR SC Braga
Yarmolenko Gól : 6' 6' (1–1)
Jegyzőkönyv
Huszjev Gól : 13' 13' (öngól)
Dinamo Stadion, Kijev
Nézőszám: 16 150
Játékvezető: Björn Kuipers (holland)


2. mérkőzések

[szerkesztés]
2011. április 14.
19:00
Szpartak Moszkva RUS 2–5 POR Porto
Dzyuba Gól : 52' 52'
Ari Gól : 72' 72'
(0–2)
Jegyzőkönyv
Hulk Gól : 28' 28'
C. Rodríguez Gól : 45+2' 45+2'
Guarín Gól : 47' 47'
Falcao Gól : 54' 54'
Micael Gól : 89' 89'
Luzsnyiki Stadion, Moszkva
Nézőszám: 20 000
Játékvezető: Kassai Viktor (magyar)


2011. április 14.
21:05
PSV Eindhoven NED 2–2 POR Benfica
Dzsudzsák Gól : 17' 17'
Lens Gól : 25' 25'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Luisão Gól : 45' 45'
Cardozo Gól : 63' 63' (11-esből)
Philips Stadion, Eindhoven
Nézőszám: 30 000
Játékvezető: Wolfgang Stark (német)


2011. április 14.
21:05
Twente NED 1–3 ESP Villarreal
Bajrami Gól : 32' 32' (1–0)
Jegyzőkönyv
Rossi Gól : 59' 59'
Ruben Gól : 83' 83' (11-esből)
Cani Gól : 89' 89'
De Grolsch Veste, Enschede
Nézőszám: 23 000
Játékvezető: William Collum (skót)


2011. április 14.
21:05
SC Braga POR 0–0 UKR Dinamo Kijiv
Jegyzőkönyv
Braga városi stadion, Braga
Nézőszám: 14 893
Játékvezető: Jonas Eriksson (svéd)


Elődöntők

[szerkesztés]
1. csapatÖssz.Tooltip Aggregate score2. csapat1. mérk.2. mérk.
Benfica Portugália2–2 (i.g.)Portugália SC Braga2–10–1
Porto Portugália7–4Spanyolország Villarreal5–12–3

1. mérkőzések

[szerkesztés]
2011. április 28.
21:05
Benfica POR 2–1 POR SC Braga
Jardel Gól : 50' 50'
Cardozo Gól : 59' 59'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Vandinho Gól : 53' 53'
Estádio da Luz, Lisszabon
Nézőszám: 57 778
Játékvezető: Craig Thomson (Skót)


2011. április 28.
21:05
Porto POR 5–1 ESP Villarreal
Falcao Gól : 49' 49' (11-esből) Gól : 67' 67' Gól : 75' 75' Gól : 90' 90'
Guarín Gól : 61' 61'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Cani Gól : 45' 45'
Estádio do Dragão, Porto
Nézőszám: 44 719
Játékvezető: Björn Kuipers (holland)


2. mérkőzések

[szerkesztés]
2011. május 5.
21:05
SC Braga POR 1–0 POR Benfica
Custódio Gól : 19' 19' (1–0)
Jegyzőkönyv
Estádio Municipal de Braga, Braga
Nézőszám: 25 384
Játékvezető: Martin Atkinson (angol)


2011. május 5.
21:05
Villarreal ESP 3–2 POR Porto
Cani Gól : 17' 17'
Capdevila Gól : 75' 75'
Rossi Gól : 80' 80' (11-esből)
(1–1)
Jegyzőkönyv
Hulk Gól : 40' 40'
Falcao Gól : 46' 46'
Estadio El Madrigal, Villarreal
Nézőszám: 22 000
Játékvezető: Gianluca Rocchi (olasz)

Döntő

[szerkesztés]
2011. május 18.
20:45
Porto POR 1–0 POR SC Braga
Falcao Gól : 44' 44' (1–0)
Jegyzőkönyv
Aviva Stadion, Dublin
Nézőszám: 44 391
Játékvezető: Carlos Velasco Carballo (spanyol)

A 2010–2011-es Európa-liga győztese
Portugália
FC PORTO
2. cím

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Severe cold forces early kickoff for Rubin v Twente tie
  2. Archivált másolat. [2011. február 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. február 17.)
  3. UEFA ease Lech Poznan crowd limits

Források

[szerkesztés]

Külső hivatkozások

[szerkesztés]